100 emlékezetes mérkőzés (35)
2009.06.05. 06:05
100 emlékezetes mérkőzés (35) 2009-06-05 01:31:10
1964. július 4.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
Kispesti szempontból nem kezdődött túl jól a Pécs elleni találkozó: ellenfelünk már a 3. percben büntetőhöz jutott, melyet Csupák révén értékesítenek is. Negyedóra elteltével azonban megfordítottuk az eredményt, a szünetre pedig 4:1-s előnnyel vonulhattunk. A első játékrész végén Marosi megsérült, így a második félidőnek emberhátrányban vágtunk neki, de így is három gólt tudtunk lőni a baranyaiaknak, és teljesen megérdemelten nyertünk Tichy Lajos (3), Nagy Antal (2), Nógrádi Ferenc és Katona Sándor góljaival.
1964. július 4. NBI, 14. forduló
Bp. Honvéd SE - Pécsi Dózsa 7-3 (4-1) Kispest, 16.000 néző, V.: Müncz Gól: Tichy (3), Nagy A. (2), Nógrádi, Katona, illetve Csupák (11-esből), Török, Dunai I. BHSE: Takács B. - Marosi, Sipos, Mihalecz - Nógrádi, Vági - Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona. Edző: Kispéter Mihály
|