100 emlékezetes mérkőzés (15)
2009.05.11. 07:21
100 emlékezetes mérkőzés (15) 2009-05-10 02:42:51
1952. március 23.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
A Diósgyőr elleni találkozó rendkívül kemény és durvaságokkal tarkított volt. Puskás már a 3. percben megsérült és kiállt. Garamvölgyi is ápolásra szorult egy összecsapásnál, ezt követően pedig Bozsik a kiállítás sorsára jutott. A közönség tüntetése miatt két alkalommal is szüneteltette a játékvezető a játékot, másodszor 6 percre. A meccsen mindkét csapat kihagyott egy-egy 11est. Az összecsapást Budai I. László 87. percben szerzett góljával nyertük meg.
A mérkőzés jegyzőkönyve 1952. március 23. NBI 5. forduló Diósgyőri Vasas - Bp. Honvéd 0-1 (0-0) Diósgyőr,10.000 néző Gól: Budai I 87. p.
BHSE: Garamvölgyi - Rákóczi, Lóránt, Bányai - Bozsik, Városi - Budai II, Kocsis, Budai I, Puskás (Bárfi), Babolcsay. Edző: Kalmár Jenő Kiállítva: Bozsik 88. p.
|