100 emlékezetes mérkőzés (18)
2009.05.14. 21:30
100 emlékezetes mérkőzés (18) 2009-05-13 00:42:05
1953. augusztus 20.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
1953. augusztus 20-a nagy nap volt a magyar labdarúgás történetében: ekkor avattuk ugyanis a Népstadiont (mai nevén Puskás Ferenc Stadiont). Az a megtiszteltetés érhette csapatunkat, hogy mi játszhattuk a nyitó mérkőzést, méghozzá egy nagyon neves ellenfél, a szovjet bajnok Szpartak Moszkva ellen. A találkozóra nem kevesebb, mint 80000 ember látogatott ki, a díszpáholyban Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Gerő Ernő, a Minisztertanács első elnökhelyettese és Kiszteljov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is helyet foglalt. Szedov révén a Szpartak szerezte meg a vezetést, aztán Bozsik József két góljával átvettük a vezetést. A szovjetek egyenlítő gólját Szimonyan lőtte, a 3:2-s végeredményt Kocsis Sándor állította be, aki a hajrában fejjel vette be a moszkvaiak kapuját.
Az idénykezdet ellenére jól játszottunk, és II. félidőbeli jó játékkal vertük meg a szovjet bajnokot. Győzelmünk értékét növeli, hogy ellenfelünk 4-szeres bajnok, és 5-ször nyerte el a szovjet kupát. Nemzetközi mérkőzésen még soha nem szenvedett vereséget. Fennállása óta 16 nemzetközi mérkőzést játszott, melyből 15-öt megnyert , 1 találkozón döntetlenül végződött, gólaránya pedig 69-8 volt.
Érdekesség, hogy a stadion építésében a Honvéd játékosai is tevékenyen részt vettek.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
1953. augusztus 20. 16:30 A Népstadion pályaavató mérkőzése Bp. Honvéd - Szpartak Moszkva 3-2 (0-1) Népstadion, 80.000 néző, V.: Vlcsek (csehszlovák), Partjelzők: Dankó, Pósa (magyarok) Gól: Bozsik (2), Kocsis, illetve Szedov, Szimonyan.
BHSE: Grosics - Rákóczi, Lóránt, Bányai - Bozsik, Városi - Budai II, Kocsis, Babolcsay, Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő
Szpartak: Pirajev - Tyistyenko, Basaskin, Szedov - Parsin, Nettó - Paramanov, Bobrov, Szimonyan, Gyementyev, Iljin Edző: Konsztantyin Szokolov
|