100 emlékezetes mérkőzés (25)
2009.05.20. 05:27
100 emlékezetes mérkőzés (25) 2009-05-20 00:46:31
1955. július 9.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
A Wiener SC-vel a Közép-európai Kupa nyolcaddöntőjében három napon belül kétszer is megmérkőztünk: először július 6-án. A Népstadionba kilátogató 50000 ember nem bánta meg, hogy eljött, hiszen hét gólt is láthatott: 5:2-re győztünk Kocsis Sándor (3), Tichy Lajos és Puskás Ferenc góljaival. Csapatunk nagyobb tudása a szünet után domborodott ki, teljesen megérdemelten nyertünk, a gólkülönbség nagyobb is lehetett volna, ha a helyzeteinket jobban kihasználjuk. A bécsi visszavágón eső áztatta mély talaj fogadta a csapatokat. A pálya szokatlanul kisméretű volt, mely zavar minket. Ennek ellenére győzelmünk egy percig sem volt vitás: a találkozón három kapufát lőttünk, és egy szabályos gólunkat les címén érvénytelenítette a játékvezető. Az 5:4-re megnyert összecsapáson Czibor Zoltán (2), Kocsis Sándor, Puskás Ferenc és Bozsik József lőtték a góljainkat.
A mérkőzés jegyzőkönyve: 1955. július 9. Közép-európai Kupa nyolcaddöntő, visszavágó.
Wiener SC - Bp. Honvéd 4-5 (1-2) Bécs, Dornbach, 15.000 néző, Vezette: Jonni (olasz) Gólszerző: Horak, Szokol, Missler, Hof, illetve Czibor (2), Kocsis, Puskás, Bozsik.
BHSE: Faragó - Rákóczi, Palicskó, Kotász - Bozsik, Bányai - Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő
|