100 emlékezetes mérkőzés (30)
2009.05.25. 21:14
100 emlékezetes mérkőzés (30) 2009-05-25 16:11:54
1961. augusztus 19.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
A Képes Sport tudósítása szerint érdekes , változatos játék alakul ki a zöld gyepen. Mindkét csapatban inkább a védelmek jeleskedtek a csatárok bizony eléggé „sántikáltak”. A Honvéd játékán erősen látszott , hogy Nagy korán megsérült , hogy Tichy nem volt teljesen egészséges és hogy az erősen megfiatalított együttes tulajdonképpen csak most kezd összeforrni. Tichy mesteri labdaleadásai , Bozsik remek cselei és jól sikerült lövései döntötték el végső fokon a mérkőzést a hazaiak javára. Feltűnést keltett a balszélsőből balfedezetté vált Nógrádi színes , eleven , hasznos játéka. A közelmúltban elhunyt labdarúgó nagyszerűen vitte fel a labdát , s leadása után mindig igyekezett vissza a helyére. Általában mindig megtalálta a legjobb helyzetben lévő játékos társát. A Honvéd szakvezetői akkor azt mondták rá: Nógrádi az egyik legnagyobb balfedezet tehetség, és mint ez később bebizonyosodott, nem is tévedtek. A mérkőzést egyébként a sérült Faragó, Kotász és Szőcs nélkül is hoztuk: Bozsik József (2) és Katona Sándor (ő is a közelmúltban távozott közülünk) góljaival 3:2-re nyertünk az Ózd ellen.
1961. augusztus 19. NBI 4. forduló
Bp. Honvéd - Ózdi Kohász SE 3:2 (1:1) Kispest, 8.000 néző, V.: Petri Gól: Bozsik (2), Katona, illetve Csernai, Szilasi.
BHSE: Kiss J. - Dudás, Marosi, Rozmis - Galambos, Nógrádi - Nagy Gy., Bozsik, Tichy, Komora, Katona. Edző: Babolcsay György Ózd: Katona - Budai, Szurdoki I, Hajner - Siska, Borbás I. - Zalai, Széles, Csernai, Szendrei, Szilasi.
forrás: Képes Sport
|