100 emlékezetes mérkőzés (34)
2009.06.04. 17:30
100 emlékezetes mérkőzés (34) 2009-06-03 10:21:57
1964. június 7.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
70 000 néző előtt került megrendezésre az MTK elleni találkozónk. Az összecsapás kispesti szempontból nem kezdődött túl jól: ellenfelünk szerezte meg ugyanis a vezetést. Együttesünk azonban még az első félidőben fordított, majd kettőre növelte a kispesti előnyt. A mérkőzést végül Tichy Lajos (3), Komora Imre és Nagy Antal góljaival 5:3-ra megnyertük köszönhetően főleg az első félidőben mutatott játékunknak. Érdekesség, hogy a találkozó utolsó három találata 5 perc alatt esett.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
1964. június 7. vasárnap, NBI 13. forduló MTK - Bp. Honvéd 3-5 (1-3) Népstadion , 70.000 néző , V.: Babauczek (osztrák) Gól: Tichy (3), Komora, Nagy A., illetve Halápi (2), Kuti.
BHSE: Takács B. - Marosi, Sipos, Mihalecz - Nógrádi, Vági - Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona. Edző: Kispéter Mihály
|