100 emlékezetes mérkőzés (39)
2009.06.10. 07:08
100 emlékezetes mérkőzés (39) 2009-06-09 21:01:19
1965. augusztus 25.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
Csapatunk 1964-ben kupagyőztes lett, melynek köszönhetően indulási jogot szerzett a KEK-ben. Első ellenfelünk a finn Reipas Lahti volt, a továbbjutás már Lahtiban eldőlt, ugyanis 10:2-re nyertünk. Győzelmünkben nem kis érdeme van Tóth Kálmánnak, aki ötször talált be az ellenfél kapujába, mellette Tichy Lajos (2), Nagy Antal, Nógrádi Ferenc és Katona Sándor volt eredményes. A mérkőzésen végig hatalmas fölényben játszottunk, a két együttes között óriási volt a tudásbeli különbség. Csapatunknak szinte minden bejött az első találkozón. A visszavágón nyolcgólos előnyünk tudatában sem engedtünk ki: a Népstadionban 40.000 ember előtt 6:0-ra győztünk Komora Imre (2), Tichy Lajos (2) és Nagy Antal góljaival. A találkozón még egy öngól is esett. A második félidőben 10 perc alatt 4 gólt lőttünk, és végül 16:2-es összesítéssel jutottunk a második fordulóba.
Az első mérkőzés jegyzőkönyve:
1965. augusztus 25. KEK 1. forduló, első mérkőzés Reipas Lahti - Bp. Honvéd 2:0 (1:3) Lahti, 8.000 néző, Vezette: Ljubljanov (szovjet) Gól: Hyvärainen, Kautonen, illetve Tóth K. (5), Tichy (2), Nagy A., Nógrádi , Katona.
BHSE: Takács B. - Dudás, Sipos, Mihalecz - Tussinger, Vági - Nagy A., Nógrádi, Tichy, Tóth K., Katona Lahti: Remes - Pihlamo, Piivam - Kautonen, Haahti, Heineinen, Leivolanti, Salonen, Hyvärainen, Nupponen, Nuovanen
A visszavágó jegyzőkönyve:
1965. október 13., KEK 1. forduló, visszavágó mérkőzés Bp. Honvéd - Reipas Lahti 6:0 (2:0) Népstadion, 40.000 néző, Vezette: Tittl (osztrák) Gól: Komora (2), Tichy (2), Nagy, Talsi öngól
BHSE: Takács B. - Marosi, Sipos, Mihalecz - Dorogi, Vági - Nagy Gy., Komora, Tichy, Tóth K., Katona Edző: Kispéter Mihály
|