100 emlékezetes mérkőzés (42)
2009.06.17. 05:43
100 emlékezetes mérkőzés (42) 2009-06-16 22:06:46
1968. november 17.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
Negyedik helyen álló csapatunk a Tatabányát fogadta, és esélyeshez méltóan 6:1 arányban nyert Szendrei (2), Kocsis Lajos, Tóth Kálmán, Marosi László és Tussinger Antal góljaival. Kocsis Lajos találatát érdemes kiemelni: a szélső Tóth Kálmán passzából Gelei kapus felett emelt a hálóba. Bár Tichy Lajos egyszer sem volt eredményes a mérkőzésen, négy gól előkészítésében fontos szerepet vállalt. Tichynek ráadásul a Tatabánya elleni találkozó volt a harmadik meccse a szezonban, hiszen a Nemzet Bombázója súlyos sérülést szenvedett korábban.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
1968. november 17. vasárnap 13:30, NBI 26. forduló Bp. Honvéd SE - Tatabányai BSC 6:1 (1:1) Kispest, 1.000 néző, Vezette: Kamarás dr. Gól: Szendrei (2), Kocsis L. (57. p.), Tóth K., Marosi, Tussinger, illetve Arany.
BHSE: Bicskei - Kelemen, Ruzsinszky, Marosi - Tussinger, Vági - Kocsis, Tóth Gy., Tichy, Komora (Tóth K., sz.), Szendrei. Edző: Preiner Kálmán TBSC: Gelei - Lévai, Kovács I, Juhos - Horváth Laczkó - Hernádi (Monostori, 60’), Csernai, Arany, Sima, Ladinszky. Edző: Hári László
forrás: Képes Sport
|