Hírek: : Volt már jobb őszünk is |
Volt már jobb őszünk is
2009.12.07. 19:33
Volt már jobb őszünk is 2009-12-07 11:40:14
Csapatunk a 14. helyről várja a tavaszt.
Vegyes fél évet produkált felnőtt csapatunk az elmúlt ősszel. A Magyar Kupa győzteseként először a bajnok Debrecennel vívtunk meg a Szuperkupáért, melyet 1-0 arányban elvesztettünk. A bajnokság viszont jól kezdődött számunkra: hazai környezetben 3-1-re vertük a Kaposvárt. A következő erőfelmérő a Fenerbahce elleni Európa-liga mérkőzés volt: Törökországban 5-1-s vereséget szenvedtünk, míg a Bozsik-stadionban 1-1-s döntetlent játszottunk a sárga-feketékkel. Nem sikerült tehát a bravúr, és ezt követően sem volt sokáig okunk az örömre: az egyetlen dolog, ami szurkolóink szívét melengette, az klubunk 100. születésnapja és az ebből az alkalomból megrendezett rendezvénysorozat volt. Hosszú idő után, a 8. fordulóban végre újra begyűjtöttük a három pontot: a Diósgyőrt vertük 2-1 arányban. A Zalaegerszeg ellen elszenvedett 1-0-s vereség után Sisa Tibor benyújtotta lemondását, helyét Massimo Morales vette át. Az olasz szakember bemutatkozása remekül sikerült: 17 év után sikerült győznünk Nyíregyházán (1-0). Bajnoki szereplésünk eddig tehát nem túl fényes, az viszont mindenképp örömteli, hogy csapatunk sorozatban hetedik alkalommal jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe (a Vác, a Szolnok és a Győr búcsúztatásával).
Bajnoki statisztikák az őszről:
Mérkőzések száma:
15 Hajdú Norbert 13 Benjamin 13 Hrepka Ádám 12 Abraham 12 Sorin Botis 11 Németh Gábor 11 Moreira 11 Dragan Vukmir 10 Horváth Adrián 10 Viliam Macko 9 Diego 9 Palásthy Norbert 9 Zsolnai Róbert 8 Hidi Patrik 8 Nagy Zoltán 7 Abass 7 Debreceni András 7 Takács Ákos 5 Tóth Iván 4 Bajner Bálint 4 Milan Pastva 3 Cséke György 2 Vólent Roland 1 Bojtor László 1 Fazakas Géza 1 Fritz Attila
Góllövőlista:
5 gólos: Hrepka Ádám
3 gólos: Hajdú Norbert
2 gólos: Abraham
1 gólos: Bajner Bálint Cséke György Viliam MAcko Nagy Zoltán Palásthy Norbert Sorin Botis
Játszott percek:
1322 Hajdú Norbert 1170 Benjamin 1080 Sorin Botis 1075 Hrepka Ádám 966 Németh Gábor 936 Abraham 859 Viliam Macko 777 Dragan Vukmir 769 Diego 637 Horváth Adrián 633 Nagy Zoltán 622 Takács Ákos 598 Debreceni András 561 Zsolnai Róbert 483 Hidi Patrik 409 Moreira 384 Tóth Iván 373 Palásthy Norbert 363 Abass 322 Milan Pastva 232 Bajner Bálint 180 Cséke György 50 Fritz Attila 18 Fazakas Géza 10 Vólent Roland 8 Bojtor László
|