U14: Évértékelés
2009.12.08. 22:09
U14: Évértékelés 2009-12-08 12:17:08
Máhr Károly az U14-es csapat edzője értékelte tanítványai teljesítményét
Szeretnék néhány gondolat erejéig beszámolni az U-14-es korosztály (1996-os születésű) őszi szezonban nyújtott teljesítményéről. Csapatunk ebben a bajnoki évadban U-15 bajnokságban van besorolva, ami azt jelenti, hogy az NB I-es klubok kivételével valamennyi ellenfelünk egy évvel idősebb születésű játékosokat szerepeltethetett ellenünk. Ez egy ponton jó, mert játékosainknak erősebb ellenfelek ellen kell kibontakoztatni képességüket, felkészültségüket. Jó, mert jóval kevesebb súlytalan, nagy gólarányú győzelem születik, s mint az előbb említettem nagyobb küzdelemre, nagyobb erőbedobásra késztetik játékosainkat, ami egyértelműen az ő fejlődésüket segíti, gyorsabb gondolkodásra, cselekvésre vannak késztetve. Természetesen a technikai végrehajtás pontossága is fokozott figyelmet igényel. Reménykedve, várakozással telve kezdtük bajnoki szereplésünket. Bajnokságra való felkészülésünket megfelelőnek értékeltem, igaz már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy vannak kimondottan tehetséges játékosaink, de a mezsgye szűk, néhány poszton bizony erősíteni kell csapatunkat. Ha nem is a teljesség igényével de sikerült. Kapus posztra Kökény Viktort a REAC, és Lettner Lóránt mezőny játékost az RTK utánpótlás csapataiból leigazoltuk, mind két játékos szakmailag erősítést jelentett.
Bajnoki szereplésünk első harmada eredményesség szempontjából gyengére sikeredett, játékban ugyan egy ellenfelünk sem kerekedett fölénk, de hol a vég játékban, hol a védekezésben hibáztunk döntő pillanatokban. Második harmadtól már kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottunk, egységesebb lett a csapatjátékunk, amely eredményességben is megmutatkozott és ez elmondható a harmadik harmadra is. Összességében az őszi szezonban a nyolcadik helyen végeztünk, csapatjáték tekintetében volt előrelépés, de eredményességben sajnos nem. Voltak nagyon jó színvonalú mérkőzéseink - FTC, AINERGY -, ahol nem csak az eredmény, hanem a játék színvonala is megfelelt kívánalmainknak. Természetesen a másik oldalra is van példa, mert gyengén teljesítettünk az Újpest és az Újbuda ellen, talán ezen a mérkőzésen domborodott ki a korkülönbség ellenfelünk javára.
Eredményeink, és a bajnokságban mutatott teljesítményünk feltétlen indokolttá teszi csapatunk megerősítését a tavaszi szezonra. Kapus poszton, védő, és támadó játékos tekintetében is erősödni kell. Vannak értékeink, de meghatározó tényezővé csak ebben az esetben tudunk válni. Örömmel mondhatom, hogy az akadémia nagy perspektíva ebben a korosztályban is, már a második fordulón vannak túl a kiválasztottak és vannak jelöltjeink, akik reményeink szerint a közeljövőben hozzánk kerülhetnek.
Végezetül szeretném megemlíteni azon játékosaink nevét, akik teljesítményükkel rászolgáltak a dicséretre. Pintér Nicolát 14 gólja mindenképp az elsők közé sorolja. Az alázat, a mutatott játék a társak kiszolgálása, Bíró Tamás teljesítményét dicséri. Göblyös Dániel középpályás védekezésben nyújtott kiemelkedőt. Feltétlen dicséret illeti Lettner Lóránt teljesítményét és hat gólját. Solt Pál, és Hajdú Patrik produkciója érdemel még elismerést. Meg kell említenem Pándi Bence teljesítményét is, aki sérüléséig jó és eredményes volt. A bajnokság végeztével, képzés jelleggel folytatjuk edzés tevékenységünket, közben kiválasztó edzőmérkőzések szerepelnek programunkban (Soroksár U-15, Budafok U-15). Készülünk a Honvéd-karácsony ünnepségre és részt veszünk december 20-án a szentendrei terem tornán.
Csapatom és a magam nevében kívánunk minden kedves szurkolónknak, vezetőinknek Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Évet.
|