Viszont a tavaszi idénytől kezdve az NB II-es csapatunk 4-5 kezdőjátékosa már az akadémiából kerül ki, és ezt a számot fokozatosan növelni kívánjuk. Az NB II-ben edződött fiatalok majd könnyebben illeszkednek be úgy NB I-es csapatunkba, mint esetleges külföldi szerepvállalásuk esetén egy más csapatba. Örömmel látom, hogy egyre több szurkolónk kíváncsi fiataljainkra. Ez egy rendkívül örvendetes, és remélhetőleg az idő elteltével fokozódó jelenség.

Már több mint három éve vagyok jelen a magyar labdarúgásban. Ez történelmileg rövid idő, de persze egy embernek sok és tanulságos ez a három év. Már amikor első baba-lépéseimet megtettem a foci-közegben, feltűnt, hogy talán a legnagyobb probléma a széthúzás, a veszekedés, az ármánykodás. Soha nem értettem, miért kell ügyeinket suttogva intézni. Jobb, ha előre megvitatjuk a dolgokat (ráadásul a magyar labdarúgásban semmi sem marad titokban) így hát jobb előbb egyenesen megbeszélni a dolgokat. Úgy gondolom, hogy azért ezen a területen nagyot léptünk előre a közelmúltban, és a viszonyok a labdarúgásban, a klubok között, és úgy általában is sokkal átláthatóbbak.

Nagyon meglepett és elszomorított a legújabb teljesen fölösleges viszály, amely a Nemzeti Sportnak a kormányhoz intézett felhívásával kapcsolatban robbant ki. Talán az agyonpolitizált közeg felelős érte, talán emberi mulasztások, vagy butaságok, de rengeteget árt a labdarúgásnak, ha a sport szereplői, a klubok, a játékosok, a szövetségek, a kormányzatok, az újságírók, és mások, akik a labdarúgásban tevékenykednek, nem tudnak, vagy nem hajlandók összefogni a szebb jövő érdekében. Az ilyenfajta vérontás nem csak teljesen felesleges és káros, de elveszi a kedvét azoknak az embereknek az üzleti szférában, akik hajlandók lennének a labdarúgást támogatni. Mintha valami önemésztő, öngyilkos kór venne erőt rajtunk mindig, amikor kilátásaink csak egy kicsit is jobbra fordulnak. Ez szomorú, de kezelhető. Legyen a mostani parttalan, érthetetlen, megengedhetetlen, buta vita az utolsó, amely fölöslegesen megosztja a labdarúgó-társadalmat.

Az elmúlt időben többen is megkérdeztek, hogy tulajdonképpen mi is a koncepciónk a Budapest Honvéd - Magyar Futball Akadémia klub komplexummal kapcsolatban. Tulajdonképpen hasonló ahhoz, amivel elkezdtük, a módosításokat meg az élet a maga módján diktálja. Szeretnénk Európa egyik legkiemelkedőbb akadémiai utánpótlás központját felépíteni. Úgy gondolom, jó úton járunk ebben az irányban. Egyik előző blogomban beszámoltam akadémiai csapatunk kiemelkedő eredményeiről, úgyhogy ezt most nem ismétlem meg. Januártól az akadémia átveszi az NB II-es csapat irányítását is. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól fogva csak akadémisták játszanak az NB II-ben. Viszont a tavaszi idénytől kezdve az NB II-es csapatunk 4-5 kezdőjátékosa már az akadémiából kerül ki, és ezt a számot fokozatosan növelni kívánjuk. Az NB II-ben edződött fiatalok majd könnyebben illeszkednek be úgy NB I-es csapatunkba, mint esetleges külföldi szerepvállalásuk esetén egy más csapatba. Örömmel látom, hogy egyre több szurkolónk kíváncsi fiataljainkra. Ez egy rendkívül örvendetes, és remélhetőleg az idő elteltével fokozódó jelenség.

Ma a magyar labdarúgásban működők hangulata és hozzáállása sok tekintetben hasonló az átlagemberéhez. Sötét gondolatok, elkeseredettség, tisztázatlan jövőkép, bizonytalanság; még a reménysugarat is elfedik a fellegek. De ugyanakkor én látni vélem, hogy a jövő egyáltalán nem ilyen sötét. Tudom, ilyenkor szokták mondani, hogy én túl optimista vagyok, és a hit nem feltétlenül válik valósággá. Viszont én meg azt látom, hogy az emberek egyre jobban megértik, hogy a labdarúgás nem csak egy sport a sok közül, hanem nemzeti ügy, melynek sikere vagy sikertelensége egy egész ország hangulatát befolyásolja. Fontos. Látom, hogy az elmúlt pár év eredményei az általános hanyatlás, a nincstelenség, és minden más negatív tényező ellenére már mutatkoznak. Tudom, hogy előbb-utóbb a kormányzati, önkormányzati, és üzleti életből származó segítség is megérkezik, ami lehetővé fogja tenni a további fejlődést. Ha tényleg egy nemzeti ügyről van szó, akkor csak nemzeti összefogással léphetünk előre. Nem a szavak, hanem a tettek mezején. S én hiszek ennek az eljövetelében, és nem csak azért, mert én egy optimista ember vagyok.

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:
George F. Hemingway