Hírek: : NB II: Fölényes győzelem |
NB II: Fölényes győzelem
2010.02.12. 14:45
NB II: Fölényes győzelem 2010-02-12 10:06:07
Szitáló esőben, de szerencsére nem túl hideg időben feszültek egymásnak a csapatok. A mérkőzésre a volt Honvéd futballista, az U-20-as válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor is kilátogatott. Az első pillanatoktól kezdve magához ragadta a kezdeményezést a kispesti csapat, már a negyedik percben megszerezték a vezetést. Ekkor az alacsony termetű brazil csatár Azevedo tette vissza a labdát jobbról Czár elé, aki tizennyolc méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1-0. A hetedik percben Azevedo saját maga is beköszönhetett volna, de közelről kihagyta a ziccert. A tizenhatodik percben Selei határozottan tört be a kispesti kapu előteréig, de tíz méterről leadott lövése szerencsére csak a bal kapufa tövét találta el. A huszonkettedik percben Sós Márkó váratlanul emelte be a labdát a tizenegyespontra, ezt Takács ügyesen fedezte, majd egy védő szorításában rúgni is tudott, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba, 2-0. Három perc múlva a mérkőzés legszebb támadása következett. Takács újfent jól fedezte a labdát, sarokkal indította a félpálya környékén Ráboldot, aki Azevedohoz passzolt, a brazil látta, hogy Sós érkezik középen, elé passzolt, Sós Márkó pedig higgadtan, laposan kirúgta a jobb alsót, 3-0. A harminckettedik percben Sós jobb oldali pontos beadása megtalálta Azevedot a hosszún, aki visszafejelte a labdát a kapu bal oldalába. A mezőny legalacsonyabbja szerzett fejjel gólt, 4-0. A harminchatodik percben Saalenak először kellett komolyabban a játékba avatkozni, ekkor Selei adta balra a labdát, melyet Nagy Adrián bombázott kapura kicsit éles szögből, a volt kuvaiti válogatott kapus biztosan hárított. A félidő végén újra Nagy Adrián került helyzetbe, de ellőtte keresztbe a labdát a kapunk előtt. A második félidőben sorcserét hajtott végre a Honvéd II. Az ötvenötödik percben Selei baloldali beadását Kovács tiszta helyzetből, öt méterről rúgta mellé. Egy perc múlva Kis Krisztián jobbról jól tette be a labdát Vólentnek, de a fiatal támadó nem talált el a kaput, nagy helyzet volt. A hatvanadik percben szépített a Cegléd, Kovács végzett el baloldalról, tizennyolc méterről szabadrúgást, a labda félmagasan, a bal kapufa mellett vágódott a hálóba. 4-1. A hetvenegyedik percben Horváth Adrián külsővel indította Bojtort, aki elfutott, majd a baloldalról pontosan adott be, Vólent először rosszul fejelte meg a labdát, de az visszakerült újra elé, másodszor már közelről védhetetlenül bombázott a bal felsőbe, 5-1. A nyolcvanharmadik percben Koródi Viktor szerelt önfeláldozóan a kezdőkörben, a labda Horváthoz került, aki Frizonihoz passzolt, a brazil légiós pedig kiugratta Vólentet, ő pedig tizenhárom méterről, balról Rézsó mellett a bal alsóba helyezett, 6-1.
Szombaton tizennégy órakor a szlovák másodosztályban szereplő Zlata Moravce érkezik a Bozsik Stadionba.
Simon Antal: Frissebben, gyorsabban játszott ma a Honvéd II. A helyzeteket jó százalékkal használták ki.
Szalai László: A mérkőzés elérte célját, mindenki játéklehetőséget kapott. Tetszetősen játszottunk, szép gólokat rúgtunk. Van munka még bőven.
Bp. Honvéd II - Cegléd 6-1 (4-0) Bozsik stadion, műfüves, Vezette: Patócs Gábor Gólok: Vólent (2), Czár, Takács, Sós, Azevedo, illetve Kovács.
BHFC 1. félidő: Saale Mahdi - Baráth Botond, Simkó Krisztián, Szórád Csaba, Novák Alexis - Sós Márkó, Tisza Kálmán, Rábold Richárd, Czár Richárd - Azevedo Dijan, Takács Tamás.
BHFC 2. félidő: Saale Mahdi (Juhász Gergely 65’) - Medgyesi József, Koródi Viktor, Madar Máté, Bojtor László - Frizoni Bernardo, Vernes Richárd,Horváth Adrián, Kis Krisztián - Haruna, Vólent Roland. Vezetőedző: Szalai László
Cegléd: Rézsó Péter - Villányi Gergely, Búzás Viktor, Bencze Zsolt, Tóth Axel - Fekete Attila - Horváth László, Kenderes Zoltán, Nagy Adrián, Selei András - Kovács István Vezetőedző: Simon Antal
|