Hírek: : Bundagyanús lett a Magyar Kupa döntője |
Bundagyanús lett a Magyar Kupa döntője
2010.02.19. 14:11
BUNDABOTRÁNY
A Nemzeti Sport információi szerint több kispesti 20 millió forintért eladta volna a visszavágót
Bundagyanús lett a Magyar Kupa döntője
Eddig huszonhat mérkőzésre és több honi labdarúgóra vetült a gyanú árnyéka. A bochumi ügyészség tizenhárom magyar találkozó eredményét találta furcsának, nyomozásunk alapján három utánpótlásválogatott- és egy MK-mérkőzés előtt történt vesztegetési kísérlet, a monitoringrendszer idehaza hat, külföldön három meccsel kapcsolatban jelzett. S itt a huszonhetedik, immár a Budapest Honvéd-Győri ETO FC Magyar Kupa-döntő is a rendőrség látókörébe került.
Korábban huszonhat gyanús meccsről írtunk, íme, itt a huszonhetedik. Mégpedig talán a legrangosabb: a kupadöntő!
Úgy tudjuk, magukat Honvéd-futballistának kiadó emberek (azt majd a nyomozók kiderítik, hogy valóban kispesti játékosok voltak-e) jó pénzért, húszmillió forintért átadták volna a dicsőséget a győrieknek. Böőr Zoltánt és Józsi Györgyöt keresték meg a mérkőzés előtti napokban, ők pedig a telki edzőtáborban tolmácsolták a vezetőknek az ajánlatot: a győriek fizessenek húszmilliót, s gond nélkül meglesz a hőn áhított nemzetközi szereplést is biztosító kupa. (Ez az eddigiekkel ellentétben a klasszikus bunda esete, bár nem zárható ki, hogy köze van a fogadási csalásokhoz is.)
Az ETO vezérkara azonban fölháborodottan utasította vissza a lehetőséget: a tulajdonos közölte a labdarúgókkal, inkább húszmillióval megemeli a prémiumot, csak nyerjék meg a Magyar Kupát (hiába, a visszavágó 0–0 lett). Tisztességes eljárás, ám akkor lett volna teljes, ha a győriek jelentik az esetet a szövetségnek, valamint a rendőrségnek – valószínűsíthető, hogy már jóval előrébb tartana a nyomozás. Ám a bejelentés, nem tudni, miért, de elmaradt – igaz, ami késik, nem múlik, a Nemzeti Nyomozó Iroda már a döntővel kapcsolatban is vizsgálódik.
Hamarosan sor kerülhet az érintettek, Tarsoly Csaba tulajdonos, Klement Tibor ügyvezető s persze Böőr Zoltán és Józsi György kihallgatására, sőt úgy tudjuk, George F. Hemingway véleményére is kíváncsiak a rend őrei.
A vesztegetési kísérlettel kapcsolatban megkerestük Klement Tibort. Miután az ETO ügyvezetője végighallgatott bennünket, arra a kérdésre, hogy igaz-e a történet, igennel válaszolt. Felhívtuk Böőr Zoltánt is, aki az ügy kényes voltára hivatkozva nem kívánt megszólalni.
Legalábbis az újságban – a rendőrségen vélhetően más lesz a helyzet.
A TELJES CIKKET, AMELYBEN TÖBBEK KÖZÖTT MEGSZÓLAL GEORGE F. HEMINGWAY KISPESTI TULAJDONOS IS, A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
|