Lapszemle
2010-03-08 14:00:17

Azért ez jobb nap volt

Szombaton a Budapest Honvéd az MTK csapatával találkozott a Bozsik Stadionban. Mondanom sem kel, a várakozás nagy volt, hiszen az MTK legjobb csapatával állt ki, és a mi teljesítményünk az elmúlt hetekben bizony enyhén szólva nem volt tökéletes. Hittem csapatunkban, mert az edzéseken úgy láttam, hogy az a munka, amit Massimo Morales végzett a csapattal, kezd beérni. Ezen kívül szintén reménykedtem, hogy téli igazolásainkat sikerül beépíteni a csapatba. Ez azért rendkívül fontos, mert ugyan az új igazolásoknál próbáltunk szigorúan minőségi játékosokat igazolni, többen közülük meccshiányban szenvedtek. A téli igazolási időszakban szakmai stábunknak dönteni kellett: az átigazolásra szánt összegeket és lehetőségeket figyelembe véve vagy igazolunk közepes játékosokat, akik bevetésre készen állnak, vagy olyan minőségi játékosokat, akiket meccshiány vagy kondíciós problémák miatt fel kell építeni, mielőtt segítségünkre tudnak lenni. Minden bizonnyal ez egy rendkívül nehéz döntés volt, aminek az eredményét majd csak a szezon végén fogjuk megtudni. De tény és való, hogy szombaton sok pozitívumot láthattunk. Az újak közül nekem különösen Vaccaro és Coira játéka tetszett, de a kezdeti bizonytalankodás után Ianchuk is jól helyt állt egy rendkívül veszélyes MTK támadósorral szemben. Sokáig nem fogom elfelejteni, sok más nézővel egyetemben, Botis ollózását, amiből a forduló legszebb gólja született. Abass is magára talált, és Abraham szenzációs formában játszott. Hozzáteszem, a Vaccaro gólja előtti passz, melyet Vukmirtól kapott, ragyogó volt. Szóval volt miért örülnünk szombaton.

Persze ez csak a kezdet, hiszen 17 pont a 17. forduló után éppen csak arra lehet elég, hogy az ember ne legyen kieső helyen. Most négy rendkívül nehéz mérkőzés következik. Itt kell igazán megmutatnunk, hogy a szombati eredmény nem volt véletlen. Ha a következő pár fordulóban sikerül pozíciónkat megerősíteni, akkor majd nyugodtabban várhatjuk a tavaszi forduló második felét. De addig még nagyon igyekeznünk kell. Mindenesetre a szombati mérkőzésen több külföldi játékos-megfigyelő is ült mögöttem a páholyban. Láthatóan azért jöttek, mert érdeklődtek az MTK több játékosa iránt. Az első félidő végén már egyfolytában Abassról és Abrahamról kérdezgettek. Persze az eredmény is meglepte őket. Élveztem a helyzetet, és a végén még egy kis nagyképűséget is megengedtem magamnak. Az egyik ember kérdezte tőlem: „mondja, maga szerint melyik a legjobb játékosuk?” Egy pillanatig gondolkoztam, majd azt feleltem: „sajnálom, hogy mindketten el voltak tiltva a mai mérkőzéstől. De ha legközelebb játszunk, biztosan őket is láthatják.” De az igazság az, hogy szombaton mindenki jól játszott, és ezt a csapatot vastapssal jutalmazó szurkolók is megerősítették.

Megy a nagy vita, hogy vajon helyes volt-e kiállítani a ferencvárosi Dragonert a ZTE elleni mérkőzésen. Csak a legritkább esetben szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni. Ennek több oka van. Először is 15 éves korom óta vezetek labdarúgó mérkőzéseket, és tudom, hogy ez egy hihetetlenül összetett feladat. Másodszor, az ilyen kritikák csak dacossá teszik a játékvezetőket, és nem konstruktív módon befolyásolják őket. Harmadszor, egy jó csapatnak egy-egy játékvezetői hiba ellenére is érvényesülni kell. De úgy gondolom, ez az incidens megér egy kis kommentárt. Ha az ember megnézi az esetről készült videofelvételeket, teljesen világos, hogy Dragoner látta a mellette szintén felugró játékost, és elhatározta, hogy könyökével olyan keményen fejbe vágja, amilyen keményen csak lehet. Automatikus piros lap. A játékvezető közel volt, látta az eseményt, és korrektül járt el. Ha ezt a cselekményt nem egy ferencvárosi, hanem egy paksi, nyíregyházi, vagy kispesti labdarúgó követi el, ezzel kapcsolatban semmiféle vita nem alakult volna ki. Helytelen megpróbálni játékvezetőket megfélemlíteni úgy, hogy bizonyos klubokkal szemben pozitív diszkriminációval éljenek. Ráadásul egyikünknek sem kellenek azok a törött arc- és orrcsontok, melyek az ilyen „véletlen” találkozásoknak tudhatók be.

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:

George F. Hemingway