Hírek: : Morales külföldről hozott valami újat |
Morales külföldről hozott valami újat
2010.06.10. 20:46
Morales külföldről hozott valami újat 2010-06-02 12:11:45
Bajner góljainak nagy részét fejesből szerezte.
Bajner Bálintot tavaly, az átigazolási szezon utolsó pillanataiban igazolta a Bp. Honvéd. Eleinte az NB II-ben játszott, majd a Vasas ellen mutatkozott be az elsőosztályban. A tizenkilenc éves támadó, a Ferencváros meccs után mondta el véleményét a bajnokságról.
- Emlékezetesre sikerült kispesti bemutatkozásod. - A Vasas ellen szerzett gólra szívesen emlékszem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mérkőzés végén kiállítottak, és egymeccses eltiltást is kaptam.
- Összesen hány gólt szereztél a bajnokságban? - A Honvédnál négyet tartunk nyilván, de egy bizonyos kecskeméti találatot, végül nem nekem adtak, így hivatalosan hármat. (Az mlsz-nél Gyagya öngóljaként szerepel. szerk.)
- Mi volt az oka a csapat kétarcúságának a bajnokságban? - Ősszel nagy volt a jövés-menés, sajnos Sisa Tibor vezetése alatt nem jött ki az, ami a csapatban rejlett, pedig én akkor is úgy éreztem, hogy a Honvéd kerete az első négy között van a bajnokságban. Igazából Massimo Moralesnek sikerült télen összeraknia a csapatot.
- Mégis mit tud Morales, amitől szinte ugyanaz a garnitúra megtáltosodott? - Massimo külföldről hozott valami újat, egy olyan pszichikai ráhatást, amely által az egész csapat koncentráltabban futballozott, hatott a játékosokra, ennek lett eredménye a hosszú veretlenségi sorozat, kivéve a paksi kisiklást.
- Mit szólsz a sokszor meglepőnek is mondható rotációhoz? - Külföldön ez a természetes, ha alkalmas rá a keret, nem jelenthet gondot ki van a pályán. Az én játékom általában az ellenféltől függött, ha az edző úgy ítélte meg, hogy velem lehet sikeresebb a csapat, akkor bekerültem.
- Melyik volt a legjobb meccsed? - Egyértelműen a Diósgyőr elleni, szerintem a mezőnyben is jól ment a játék, és egy csukafejes gólt szereztem.
- Milyen terveid vannak a jövőre? - A négy hét szabadság alatt szeretnék valamilyen szigeten is pihenni, hogy aztán újult erővel térhessek vissza. Jól érzem magam Kispesten, ha számítanak rám, szívesen maradnék.
Névjegy
Bajner Bálint Poszt: csatár Született: 1990.11.18., Szombathely Magasság/kg: 195/88 Mezszám: 99 Első bajnoki Kispesten: 2009.10.02. Honvéd-Vasas 3:3
Meccs/gól NB I: 13/3 NB II: 6/1 Magyar Kupa: 5/2
|