100 emlékezetes mérkőzés (44)
2009.06.21. 20:58
100 emlékezetes mérkőzés (44) 2009-06-21 14:50:51
1970. május 10.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
Szellemes, ügyes csapatjátékkal, mindenféle megerőltetés nélkül gyűjtötte be együttesünk a győzelmet a Szegedi EOL ellen. Kocsis Lajos és Tichy Lajos is nagyszerű napot fogott ki, így még az is belefért, hogy sok lehetőséget kihagytunk. Ellenfelünk szétesetten, erőtlenül játszott, Bicskei Bertalannak csak a szögleteknél akadt tennivalója. Csapatunk minden tekintetben felülmúlta a szegedieket, és teljesen megérdemelten gyűjtötte be a két pontot. A gólokat Tichy Lajos (3), Pusztai László (2), Kozma Mihály és Kocsis Lajos szerezték.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
1970. május 10. NB1. 10. forduló Bp. Honvéd-Szegedi EOL 7-0 (2-0) Kispest, 6000 néző Vezette: Szkokán Gólszerzők: Kozma (15. p.), Pusztai (25. és 85.p.), Tichy (48. ,55. és 66. p.), Kocsis (59. p.)
BHFC: Bicskei- Molnár,Ruzsinszky, Tajti- Tóth, Vági- Pusztai, Kocsis (Vári 72. p.), Tichy, Komora, Kozma (Tiber 64. p.) Edző: Preiner Kálmán SZEOL: Korányi-Várhelyi III., Molnár, Dávid, Kerekes (Pikó 62.p.), Bánfalvi, Pataky, Mészár, Varga, Vörös (Magyar 72. p.), Vass
Forrás: Képes Sport
|