100 emlékezetes mérkőzés (55)
2009.07.09. 15:58
100 emlékezetes mérkőzés (55) 2009-07-09 12:23:34
1975. március 1.
Klubunk 100. születésnapját honlapunk is szeretné méltó módon megünnepelni, ezért úgy döntöttünk, hogy minden nap visszaemlékezünk ennek a száz évnek egy-egy emlékezetes mérkőzésére. A választás természetesen nagyon nehéz volt, hiszen történelmünkben jócskán akadt olyan meccs, amely szerepelhetne ebben a rovatban. Akár 1000 találkozó is, például a gólgazdagsága vagy a tétje miatt. Igyekeztünk tehát kiválasztani 100 emlékezetes mérkőzést, de leszögezzük: ez nem a 100 legemlékezetesebb, hanem csak 100 olyan összecsapás, amely valami miatt örökre beírta magát a kispesti labdarúgás történetébe.
A tavaszi szezon második meccsén az MTK látogatott Kispestre. A találkozón 3-1 arányú hazai siker született Weimper István, Szűcs Lajos és Kocsis Lajos góljaival. Bár az egész csapat jól teljesített, érdemes kiemelni Szűcs Lajost, aki a mezőny egyik legjobbja volt, ugyanis a 28. percben a Pintér Sándortól kapott labdát nagy erővel a bal felső sarokba bombázta, a középkezdés után pedig góltól mentette meg együttesünket: Szuromi kicselezte Páncsicsot, majd a kiinduló Gujdárt is, és már csak az üres kapu előtt állt, ekkor Szűcs bedobta magát a labda útjába és szögletre mentett.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
1975.03.01. szombat, NBI 17. forduló Bp. Honvéd - MTK-VM SK 3-1 (2-0) Kispest, 6.000 néző, Vezette: Petri (Almási, Csernefalvi) Gól: Weimper, Szűcs 28’, Kocsis (11-es), illetve Kovács.
BHSE: Gujdár - Kelemen, Páncsics, Szűcs, Lukács - Pál, Kocsis, Pintér - Morgós (Bartos 62’), Weimper, Fehérvári. Edző: Lakat Károly dr. MTK: Bicskei - Török, Csetényi, Komáromy (Kunszt), Nyírő - Kovács, Kiss, Borsó - Takács (Koritár) - Szuromi, Becsei. Edző: Kovács Imre
|